Ez a kutya azért lett elhagyva, mert szemetet evett – ami ezután történt, azon sírni fogsz!

Egy kutya igazi családtag, akit tisztelettel és szeretettel kellene kezelni, de sajnos gyakran hallani olyan esetekről, amikor a kutyák feleslegessé válnak, és úgy dobják el őket, mint egy megunt bútordarabot.

Coby, a két éves kutya bűne csupán annyi volt, hogy szemetet evett, mert a gazdái annyira elhanyagolták, hogy csak így tudott életben maradni. A gazdáinak elegük lett belőle, így egy állatmenhelyen találta magát megijedve és összezavarodva.

A menhely munkatársai hamar észrevették, hogy Coby mennyire rossz állapotban van. A kutya annyira rettegett, hogy folyamatosan próbált elbújni vagy elfutni, és inkább csak a falat bámulta egész nap.

Miután a fotója megjelent a közösségi médiában, sok ember szívét megérintette, és egy állatbarát az ország másik végén elhatározta, hogy segít rajta. Leigh Maddox, egy Delaware-i állatvédő szervezet alapítója látta Coby képét, és úgy érezte, hogy segítenie kell neki. Tudta, hogy őt ki kell hoznia a menhelyről, és a 9 órányi út sem lehet akadály.

Szerencsére egy jótékonysági szervezet, a Pilots N Paws, amely menhelyi kutyákat szállít új otthonokba, azonnal segített, így Coby egy repülővel jutott  el az új, ideiglenes gazdájához.

Az új gazdi tudta, hogy Coby bizalmának elnyerése nem lesz könnyű, mert a kutya annyira bizalmatlan, hogy még a repülőgépből való kiszállás is komoly feladat elé állította a kísérőit. Amikor végre kiszállt, Coby annyira félt, hogy teljesen elzárkózott, és nem reagált semmire. 

A kutya most már kezdi elfogadni, hogy biztonságban van: hajlandó falatozni az ideiglenes gazdája kezéből, és próbálkozik a sétákkal is. Bár még mindig sok időre van szüksége ahhoz, hogy teljesen felépüljön, és készen álljon az örökbefogadásra, új családja türelemmel várja, hogy teljesen megbízzon bennük.

Megjegyzések