A nő, aki rózsaszín virágokat talál a teraszán, végül felfedezi titkos hódolóját

Új otthonba költözni mindig izgalmas, de egyben ijesztő is lehet. Időbe telik, amíg megszokjuk az új környezetünket, és nem is mindig tudjuk, kik a szomszédaink.

Bár mindannyian reméljük, hogy kedves szomszédaink lesznek, akikhez bármikor bekopoghatunk, ha pélául egy kis cukorra van szükségünk, de előfordulhatnak olyanok is, akik megkeserítik az életünket.

Amikor Rosie a brit házába költözött, egyre inkább úgy érezte, hogy valaki titokban udvarol neki. Minden alkalommal, amikor kilépett a ház elé, rózsaszín virágokat talált a teraszán.

Először azt hitte, hogy a szél fújta oda a virágokat, de hamarosan rájött, hogy a szél nem csak és kizárólag a rózsaszín virágokat fújná az ajtója elé.

Ekkor arra kezdett gyanakodni, hogy egy titkos hódoló próbálja elnyerni a szívét. Egy este, miközben vacsorát készített, hirtelen meglátta a virágos udvarlót. Egy édes kis teremtmény volt, aki épp a virágot hozta a szájában.

Gyorsan előkapta a kameráját, hogy rögzítse az eseményeket. Az apró, szőrös kis lény, aki rendszeresen felbukkant a teraszán a virágokkal, nem más volt, mint a szomszéd macskája, Willow.

Rosie már találkozott Willow-val, amikor ideköltözött, de nem sejtette, hogy a macska ennyire rajong érte.

Nem sokkal később Willow elkezdett napi szinten ott ücsörögni az ablaknál, és nem volt hajlandó elmenni, amíg be nem engedték.

Rosie nem az egyetlen, akinek Willow virágokat hoz. A macska a környék kedvence, és állítólag legalább hat kertben is ő a "királynő".

"Nyilván kedvel minket, mert ellopja a virágokat a gazdáitól, és itt hagyja őket a teraszon. Már legalább tíz virágot hozott, mire rájöttünk, hogy ő az," mesélte Rosie.

Rosie sikeresen megörökítette a titkos kis hódolót, Willow valóban egy aranyos kis híresség lett a környéken.

Megjegyzések